Az NFL fizetési sapka mechanizmusa - 9. rész: Az átstrukturálás - játék a hard cappel

A sorozat kezdetén említettem már, hogy bár az NFL fizetési sapkája hard cap, egy olyan limitet képvisel, amely fölé a csapatok tranzakciók révén nem kerülhetnek, azonban mégis találkozunk olyan elemekkel, amelyek a mechanizmus merevségét csökkentik. Andrew Brandt, a Green Bay Packers korábbi alelnöke mondta azt, hogy bizony ezen elemek miatt az NFL fizetési sapkája soft cap elemekkel is rendelkezik, és csakis azok a csapatok kerülnek hosszú távú sapka gondokba, amelyek inkompetens cap menedzsment gárdával rendelkeznek. Ha egy játékost egy csapat le akar igazolni, mindig lesz módja arra, hogy helyet különítsen el számára a fizetési sapkában, ehhez egy dologra van szükség, leülni tárgyalni a már keretben szereplő játékosokkal és megegyezni a szerződések átstrukturálásáról. Egy szerződés átstrukturálása kétféleképpen történhet meg, vagy a kifizetések belső szerkezete módosul (újratárgyalás), vagy pedig újabb évek hozzáadásával (szerződéshosszabbítás) módosítják a kontraktust.

A hosszabbítások ás újratárgyalások szabályai: 

- A draftolt játékosok újoncszerződését maximum három év után, a draftolatlan (UDFA) játékosok újoncszerződését maximum két év után lehet újratárgyalni.

- A nem újoncoknak adott szerződések bármikor újratárgyalhatóak, de az újratárgyalt szerződés keretében járó fizetést nem növelheti a csapat az előző újratárgyalást követő 12 hónapon belül. 

- Tilos az élő szerződést az előző évek kifizetéseire vonatkozóan módosítani, és tilos újratárgyalni az adott évre jutó tételeket az adott szezon alapszakaszának utolsó mérkőzése után.

- Tilos olyan szerződést kötni, szerződést úgy újratárgyalni vagy meghosszabbítani, hogy a benne szereplő tételek révén az véget érjen még az aktuális szezon vége előtt. Hogyha olyan jog kerülne a szerződésbe, amely miatt az a következő évvel felmondhatóvá válik, akkor a joggal a következő szezon első napjáig lehet élni, és a következő év első napján érvénytelenítődik a szerződés. 

- Ha a szerződésbe az offseason workoutokért járó napidíjjal kapcsolatban kerül bele új, vagy módosított tétel, akkor csak abban az esetben minősül ez a lépés a szerződés újratárgyalásának, ha a napidíjak összege meghaladja a minimális napidíjat. Ha nem a minimális napidíjat meghaladó tételt építenek be, az nem minősül újratárgyalásnak.

- Minden olyan egyezség, amely arról szól a játékos és csapat között, hogy a fizetés egy részét majd halasztott kifizetés keretében kapja meg a játékos, csak abban az esetben minősül újratárgyalásnak, ha annak hatása van a fizetési sapkára.

- Ha egy játékos szerződésén olyan módosítást hajtanak végre, amely csakis az aláírási bónusszal kapcsolatos, azt újratárgyalásnak kell minősíteni.

Az átstrukturálás révén elérhetjük azt, hogy az erre hajlandó játékosok adott évre érvényes fizetési sapka terhe csökkenjen, de ennek általában az a következménye, hogy a későbbi évek általuk képviselt sapka terhe növekedni fog. Azért fontos azt tudni, hogy általában, mert a közhiedelemmel ellentétben, az átstrukturálásra hajlandó játékosok nagyobbik része nem jótékonykodik csapata számára. Ki az, aki egy már megtárgyalt szerződés keretében neki megígért juttatások körét szívesen csökkentené, legyen szó bármekkora összegről? Többnyire tehát az ilyen alkuk a játékos ügynöke és a csapatvezetések között az összegek átcsoportosításáról szólnak, de a játékos sokszor még hamarabb jut az adott összeghez, mint eredeti kontraktusa révén tenné. Ez azért lehetséges, mert előszeretettel alkalmazzák az aláírási bónuszokat az átstrukturálás folyamán, amely alapesetben az átstrukturált szerződés aláírásakor jár, de a könyvekben csak részletekben jelenik meg a következő években.

Igazán az átstrukturálások csak akkor lesznek érthetőek, ha azt egy szerződésen keresztül mutatom be. Ismét visszatérünk a sorozat elején már egyszer áttekintett, 2012-ben aláírt Drew Brees kontraktushoz, amely a QB-nek öt év alatt 100 millió dollár kifizetését biztosít. A szerződés azért jó példa az átstrukturálás minél érthetőbb magyarázatára, mert csak Paragraph 5 bér (alapfizetés) és aláírási bónusz tartalma van. A kontaktusban az egyetlen csavart a 37 millió dollár értékű aláírási bónusz jelenti, amely évente 7,4 millió dollár értékben (37 millió dollár/5 év) jelenik meg a könyvekben.

Tegyük fel, hogy a New Orleans Saintsnek 2014-ben szüksége lesz egy szabadügynök-piaci igazolás lebonyolításához 2 millió dollár helyre a fizetési sapkában. Megkeresik irányítójukat azzal a kéréssel, hogy strukturálja át szerződését. Mivel a 2 millió dollár még elég alacsony értéknek minősül Drew Brees éves fizetési sapkába tartozó értékéhez képest, így az átstrukturálás kedvezően megoldható anélkül, hogy további éveket kellene adnunk a szerződéshez. A fennmaradó három éven fogunk változtatásokat alkalmazni. Ahhoz, hogy 2014-ben 2 millió dollárral csökkentsük Brees sapka terhét, vagyis a sapka száma 18,4 millió dollárról 16,4 millió dollárra csökkenjen, a legegyszerűbb mód, ha a 2014-es alapfizetéséből 3 millió dollárt aláírási bónusszá alakítunk. Brees Paragraph 5 bére így 2014-ben 11 millió dollárról 8 millióra csökken. Azonban, mivel a 3 millió dollár aláírási bónusszá alakul, így azt a következő három évben évi 1 millió dollárként könyveljük be. Így az új aláírási bónusz tartalma a szerződésnek 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is 1 millió dollár. Jól láthatjuk a mellékelt ábrán, hogy ezáltal nem történt más, minthogy az 1-1 millió dollár 2015-re és 2016-ra való átkerülésével a 2014-es sapkában foglalt hely 2 millió dollárral csökkent, a 2015-ös és 2016-os cap szám viszont 1-1 millió dollárral nőtt. Brees jó alkupozícióban van, mint franchise QB, így az átstrukturálás révén nem veszít pénzt, sőt, mivel a 3 milliós Paragraph 5 bér tartalom a 2014-es szezon heteiben járt volna, hamarabb jut a tételhez, hiszen azt az átstrukturáláskor kézhez kapja, már a 2014-es szezon elején. Sőt, akár azt is kiharcolhatja a játékos egy ilyen alku keretében, hogy a csapat tegye garantálttá a 2015-ös és 2016-os kifizetéseket, amelyek alapvetően nem voltak azok.

Amennyiben a Saints 2014-ben sokkal jelentősebb sapka gondokba kerülne, akkor egészen addig elmehetnek, hogy Brees 11 millió dolláros alapfizetését a QB esetében abban az évben jelentkező minimálbér szintjére, 955.000 dollárra csökkentsék. Az állandó cap gondokkal küzdő csapatok sokszor évről évre alkalmazzák ezt a lépést. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a Saints csak 1 millió dollárra csökkenti Brees Paragraph 5 bérét 2014-ben, vagyis 10 millió dollárt alakít át aláírási bónusszá. Ha csupán a három hátralevő évbe könyvelnék be a tételt egyenlő mértékben leosztva, akkor mindegyik évben 3.333.333 dollárt kellene könyvelniük, ezáltal alacsonyabb lenne a spórolt sapka hely, mintha hozzáadnak éveket a szerződéshez. A Saints sokkal jobban jár, ha két évet ad a szerződéshez, így öt évre tudja bekönyvelni a 10 millió dolláros új aláírási bónuszt, nem pedig háromra. Ilyen esetben évente 2 millió dollárt kell könyvelniük, vagyis az első évben a 10 milliós alapbér csökkenés, és 2 milliós aláírási bónusz növekedés következtében 8 millió dollárral csökken a Brees által foglalt sapka hely, 18,4 millió dollárról 10,4 millió dollárra. A hozzáadott éveket általában úgy alakítják ki, hogy az tükrözze az alapszerződés átlagos kifizetését, így ebben az esetben 2017-re és 2018-ra is 20 millió dolláros, fontos megjegyezni, hogy nem garantált alapfizetésben egyeznek ki. Az átlag így megmarad, hiszen az alapvetően öt év alatt 100 milliót fizető szerződésből hét éves 140 milliós kontraktus jön létre. Brees már 2016-ra, a jelenlegi szerződés lejártakor is 37 éves lesz, sokakban kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon 38 és 39 évesen érdemes lesz-e még a QB-t megtartania a New Orleansnak. Ha a két hozzáadott évre a QB már túl lenne pályája csúcsán, és nem lenne érdemes megtartani, esetleg visszavonulna, a csapatnak akkor sem lenne komolyabb gondja. Mivel nem garantált a két év Paragraph 5 bére, így elküldés esetén nem kell kifizetni. A bennragadó tétel a sapkában dead moneyként pedig 2017-es elküldés, vagy visszavonulás esetén csak 4 millió dollár, 2018-ban pedig 2 millió dollár, a még ki nem vezetett aláírási bónusz mértéke.

Abban az esetben kerülhet sor tényleges áldozatokra egy játékos részéről, ha alkupozíciója nagyon rossz. Ilyen lehet például, ha a játékos szerződése, és a pályán nyújtott teljesítménye között szignifikáns hézag bontakozik ki. Ilyenkor a csapat már inkább elküldi a játékost, ha nem tud vele dűlőre jutni, minthogy az adott pénzmennyiségért megtartsa. Ilyenre jó példa, amikor 2013-ban az Eagles új edzői stábja arra kérte Michael Vicket, hogy jelentősen csökkentse 2011-ben megkötött, hat év alatt számára 100 millió dollárt biztosító szerződésének kifizetéseit. A hatodik éve a kontraktusnak már 2011-ben felmondódott annak köszönhetően, hogy Vick a snapek magasabb %-ában volt a pályán, mint ami a 2016-os szezonra vonatkozó kitételben szerepelt. Mivel az aláírási bónuszokat csak maximum öt évre lehet könyvelni, így a szerződés megrövidülésének nem volt hatása a korábbi évekre, csupán annyi, hogy az, egy öt év alatt maximum 80 millió dollárt fizető kontraktussá alakult. A szerződés tehát eddigre már csak 2011 és 2015 között élt, ami azt jelentette, hogy a 2013-as szezon elején a 2013-as, 2014-es és 2015-ös évekről kellett rendelkezni. Sokat segített ebben a folyamatban, hogy mindössze 7 millió dollár aláírási bónuszt tartalmazott ez a szerződés, ami azt jelenti, hogy 2011 és 2015 között minden évben 1,4 millió dollárt (7 millió dollár/5 év) kellett nyilvántartani aláírási bónuszként Vick sapka számában. Megegyeztek abban, hogy a szerződést úgy módosítják, hogy az 7 millió dollár értékű legyen 2013-ra, ebből 3,5 millió dollár Paragraph 5 bér és 3,5 millió dollár aláírási bónusz (utóbbi könyvelve a fennmaradó három évre, évente 1.166.666 dollár értékben). 2014 és 2015 esetében csupán annyit tettek, hogy beépítettek egy szerződést felmondó pontot. Amennyiben Vick a csapat keretének tagja a szerződés aláírását követő napon, akkor a 2014-es és 2015-ös évek törlődnek. Mivel mindkét évre volt nyilvántartva évi 1,4 milliós eredeti, és évi 1,167 milliós új aláírási bónusz, azok a két év eltűntével a szerződésből még kivezetendőek, Vick sapka számát összesen 1,4*2+1,167*2, azaz 5,133 millió dollárral növelve. Ezzel a lépéssel érték el, hogy Michael Vicknek csak 2013-ra legyen szerződése a Philadelphia Eaglesnél. Az átalakítással a QB azok után, hogy korábban bukta a 2016-os 20 millió dollárt, 2013 és 2015 között további 43,5 millió dollárról mondott le. Ha Vick úgy gondolta volna, hogy a piacra kikerülve jobb lehetőséget és magasabb keresetet kap majd, mint az Eaglesnél, nem került volna sor erre a történelemben szinte példátlan fizetéscsökkentésre. Tudta, hogyha nem megy bele az alkuba, akkor másnap munkanélküli és nincs olyan lehetősége a piacon, amilyet szeretne.

A folytonos átstrukturálásoknak megvannak az igazi mesterei, a Pittsburgh Steelers a 2000-es években, és egészen 2012-ig ezzel a módszerrel tartotta egyben klasszis játékosállományát. Azonban az ilyen lépések hosszútávon fájdalmasak is lehetnek, fokozatosan kisebb és kisebb mozgásteret engedve a csapatoknak. Amíg azonban nem esik túlzásba egy csapat, addig mindig igaz lesz az, hogy lesz lehetőség arra, hogy bárkinek helyet kreáljanak a sapka alatt.

A sok, nagyobb összegű szerződés szintén veszélyes, különösen akkor, amikor egy-egy játékos nem a neki kifizetett összegeknek megfelelő teljesítményt nyújt a pályákon, illetve, amikor több korábbi klasszis és jól fizetett játékos esetében jelentkeznek az öregedés jelei. Mindkét eset, a sok rossz szerződés és az öregedő játékosok esete is vezethet úgynevezett sapka pokolhoz. Ilyenkor előszeretettel kreálnak a csapatok úgy helyet a sapka alatt, hogy az ilyen játékosokat elbocsátják (ne feledjük, csak az aláírási bónusz és a hozzá hasonlóan viselkedő tételek maradnak a sapkában dead moneyként, a Paragraph 5 bér felszabadul, elkölthető más játékosok szerződtetésére). Az elöregedő kerettel kapcsolatban az Indianapolis Colts 2011-ben megkezdett és 2012-ben befejezett tevékenysége a példamutató. Két év sem tellett bele, és a Colts képes volt szinte teljes megfiatalítás után arra, hogy playoff kaliberű csapat maradjon. Ennek az ára az volt, hogy 2012-ben a csapat a 128,8 millió dolláros módosított sapkáján belül 38,8 millió dolláros dead money részletet, elkölthetetlen tételt cipeljen magával. Ez azt jelenti, hogy a sapka 30.1 %-át nem költhették el, a csapatot 90 millió dollár cap helyből kellett összeállítaniuk 2012-ben.

A másik esetre az Oakland Raiders a remek példa. Az Al Davis által megkötött, többnyire hatalmas bukással végződő megaszerződések következményeiből még most is próbál kilábalni a csapat. Ehhez hozzájárult még az is, hogy az utóbbi években a Raiders szinte mindig elől draftolt, és az első körös játékosai közül bizony kevés váltotta be a hozzájuk fűződő reményeket. Annyira nagy volt a baj, hogy a 2012-es idény mellett a 2013-ast is arra kellett szánni, hogy a csapat megszabaduljon a korábbi rossz szerződéseitől. 2012-ben Reggie McKenzie kinevezése után nekilátott a tisztogatásnak, és abban az évben a csapatnak a 124,1 milliós módosított sapkájából 28,1 milliót foglalt a dead money. A sapka 22,6 %-a maradt felhasználhatatlan, 96 millió dollárral gazdálkodtak 2012-ben. 2013 még nagyobb tisztogatást hozott. Eddig összesen 55,63 millió dolláros dead moneyt cipeltek magukkal (legnagyobb tételek: Richard Seymour 13,7 millió dollár, Carson Palmer 9,3 millió dollár, Rolando McClain 7,3 millió dollár, Tommy Kelly 6,3 millió dollár, Darrius Heyward-Bey 5,3 millió dollár), ami az Oakland Raiders 2013-as, 124,33 milliós módosított sapkájának 44,74 %-a! A lépések azonban elősegítik, hogy 2014-től a csapat tiszta lappal, és az NFL legnagyobb sapka helyével vágjon neki a szezonnak. Most már a Raidersnek csak arra kell vigyáznia, hogy a megfelelő játékosokat találja meg a drafton és a szabadügynök-piacon, a fizetési sapka pokoltól az idei évben megszabadulnak.

Bár alapvetően nagyon nehéz bajba kerülni a sapkával, azért mindig jó egy kiváló fizetési sapka menedzser a háznál.